Megtört a jég: karnyújtásnyira lehetünk attól, hogy normalizálódjon a viszonyunk Németországgal

„Elindult egy olyan egészséges dialógus a két ország között, amire már évek óta nem volt példa” – emlékeztetett Magyar Levente.

Ez a védekezés most másmilyen lesz – fogalmazott a kormányfő.
Lezárult a nemzeti konzultáció, amire több mint egymillió-nyolcszázezer ember válaszolt – jelentette ki a miniszterelnök. Orbán Viktor köszönetet mondott azoknak, akik „vették a fáradtságot és részt vettek ebben a közös akcióban”. A kormányfő rámutatott, hogy a koronavírus második hulláma ellen kidolgozott haditerv elkészült, ennek alapja pedig a nemzeti konzultáció volt.
Egy mondatban összegezve a nemzeti konzultációs véleményeket Orbán Viktor kifejtette: „Magyarországnak működnie kell, nem hagyhatjuk, hogy a vírus megbénítsa Magyarországot, vagyis a védekezés célja, hogy megőrizzük Magyarország működőképességét”.